A Google szerint alapjaiban nem is változott a Panda algoritmus

A Panda algoritmus keresőoptimalizálási szempontból jelenleg az egyik legnagyobb rejtély a Google háza tájáról, hiszen a tavalyi indulás óta nem is frissült, nem is igazán éreztette hatását, de nem is hagyta szó nélkül a keresőóriás, ezáltal ma már határozottan kijelenthető, hogy ha nem is vált folyamatos futásúvá, a végeredmény szempontjából mégis páratlanul elnyújtottra sikeredett. Sőt mi több, mivel a Panda még mindig fut, egyre gyakrabban szóba kerül a szakemberek részéről a folyamatos futás lehetősége is, amivel kapcsolatban az egyetlen probléma, hogy megszűntek a jelentős mozgások, megszűntek azok a mocorgások és megmagyarázhatatlan jelenségek, amelyek kapcsán korábban csak találgatni tudtunk, mára azonban bizonyosnak tekinthető, hogy a Panda nevéhez voltak köthetők.
A Panda még mindig fut, és nem is változott sokat
A Panda kapcsán most ismét John Mueller, a Google egyik szóvivője nyilatkozott a webmestereknek szóló szokásos hangout során, ahol a szakértő határozottan kiemelte, hogy ha nem is érzékeljük a hatását, az algoritmus a háttérben még mindig fut, ami összességében nem egy túl meglepő bejelentés. Az már sokkal inkább, hogy a Panda állítása szerint az alapok tekintetében egyáltalán nem változott meg, nem történtek vele kapcsolatban drasztikus változások, noha a Google mérnökei folyamatosan javítják és optimalizálják is. Mindez egyébiránt annak kapcsán került szóba a hangouton, hogy a legutolsó nagy Panda frissítést követően szinte nem is lehet nagyon hallani a kérdéses algoritmusról, ezáltal sokakban bizonyára okkal merülhetett már fel, hogy a keresőóriás vagy alapjaiban megváltoztatta az egészet, vagy érdemi frissítés nem is történt vele kapcsolatban.
A SEO szakma egyik legismertebb büntetés szakértője nemrégiben például arról beszélt, hogy a Panda az utóbbi hónapokban szinte teljesen eltűnt a színről, felszívódott és láthatatlanná vált, de ami a legnagyobb gond, hogy rengeteg weboldal-tulajdonosnál még a lényegesebb helyreállítási munkálatok sem hoztak jelentős eredményeket, noha korábban a hasonló törekvések mindig eredményesnek bizonyultak. John Mueller szerint azonban felesleges találgatni, a Panda algoritmus ugyanis még mindig fut, és bár jelentős változásokat valóban nem produkál egyik napról a másikra, azonban a problémás, de sokkal inkább az érintett oldalak azért érzékelhetik kisebb-nagyobb mértékben a változásokat, legyen szó akár a találati listáról, akár a forgalomról. A Google szakembere fontosnak tartotta kihangsúlyozni továbbá azt is, hogy az algoritmus alapjai és lényegi része változatlan maradt, legalábbis olyan lényeges módosításra nem került sor, aminek részeként például míg eddig a tartalom minőségét ellenőrizte, addig a jövőben a betűtípus színét vagy hasonlókat állítana a középpontba.
A minőségi tartalom még mindig a legfontosabb
A fentiekben elhangzó válaszok azonban messze nem tekinthetők túl megnyugtatónak! Az ugyanis bár a fentiek alapján még mindig nyilvánvalónak tekinthető, hogy a Panda algoritmus kapcsán a legfontosabb továbbra is a minőségi tartalom, de hogy a Google ezt jelenleg, az új irányelvek alapján pontosan miként értelmezi, azt még John Mueller szavai alapján sem igazán tudják a legnagyobb keresőoptimalizálási szakemberek sem. Egy ilyen „se igen, se nem” válaszból ugyanis akár arra is következtethetünk, hogy az algoritmus akár nagyon komoly változáson is átesett az irányelvek kapcsán, amiről több szakember is közzétett már értekezést, amelyekben bizonyítékokkal alátámasztva beszélnek arról, hogy a Panda algoritmust talán mégis jelentős változások érték.
Lehet ugyanis, hogy a Google szemszögéből ezek a változások nem túl alapvetőek, azonban a keresőoptimalizálással foglalkozók, a webmesterek, vagy a honlap-tulajdonosok részéről azonban mégis lényegesnek tekinthetők, aminek alapesetben két fontos oka van. Az egyik rögtön a fentiekben említett büntetésekkel kapcsolatos, hiszen ha egy oldal büntetett, a helyreállás lényegesen lassabb és nehézkesebb, már amennyiben végbemegy. Korábban ez a folyamat ez frissítéssel könnyen és megfelelően kimutatható volt, ezáltal a probléma elhárításával az oldal visszaállt eredeti állapotába, és minden a megfelelő kerékvágásban haladt. Ez azonban ma már messze nem ilyen egyszerű, hiszen a helyreállítási lépések után hónapok is eltelhetnek úgy, hogy nem történik érdemi változás.
A másik ilyen dolog is a büntetésekhez kötődik, de egy kicsit más aspektusból. Míg ugyanis korábban határozottan lehetett tudni, ha egy oldal büntetést kapott – ergo azonnal cselekedni lehetett –, addig a folyamatos futás miatt a büntetés kvázi egyáltalán nem is azonosítható be, maximum halvány sejtéseink lehetnek arról, hogy a csökkenő látogatók száma, vagy az apadó forgalom miatt a Panda bűvkörébe kerültünk.
Nyilván a fentiek kapcsán utóbbi jelenti a kisebb gondot és problémát, hiszen mindez határozottan azt a célt szolgálja, hogy tisztább SEO legyen a piacon, és az aljas módszerek, az illegális megoldások ne tudjanak felülemelkedni a tisztességes honlapokon. Mindezzel csak egyetlen probléma van, hogy a Google ezzel szinte mindenkinek a számításait keresztülhúzza, alkalmazzunk akár legális, akár illegális módszereket a keresőoptimalizálás kapcsán.