Így kezeli a Google, ha egy weboldal módosít a tematikán
Rengeteg olyan weboldal létezik a világhálón, amelyik elindul egy adott irányba, esetleg több témát kiválaszt magának, majd később szelektálni kezd, esetleg a teljes tematika megváltoztatása mellett dönt a siker reményében. Habár a kisebb honlapok esetében nyilván ennek nyilván nincs tétje, ellenben a nagyobb portáloknál fontos, hogy a helyes és megfelelő eljárás mentén kivitelezzük a váltást, máskülönben nem sok jóra számíthatunk majd a Google részéről.
Témaváltás csak megfelelően
A Google Webmestereknek szóló Hangoutján merült fel nemrégiben konkrétan az a kérdés, miszerint egy korábban betegségekkel, illetve kórházakkal foglalkozott portált a tulajdonosa szeretne módosítani, és kifejezetten egyes orvosok profiljára felépíteni. Hogy a Google miként látja ezt a lépést, illetve milyen előnyök, illetve hátrányok származhatnak egy ilyen témaváltásból? A kérdésre maga John Mueller válaszolt, aki kifejtette, hogy az interneten teljesen normális és megszokott dolog, ha egy oldal kisebb vagy nagyobb mértékben, de változtat a tematikáján. Emiatt teljesen felesleges egy vadonatúj weboldalt elindítani, ellenben a változtatást soha nem szabad titkolni a felhasználók előtt.
Amint a Google szakembere fogalmazott, egy honlap életében teljesen normális döntés a témaváltás, hiszen alig van olyan portál a világhálón, amelynek témája vagy területe kisebb vagy nagyobb mértékben, de az idő előrehaladásával ne változna meg. Ezt a dolgot felesleges eltitkolni, de nem szabad félvállról sem venni, sőt az új weboldal elindítása sem a megfelelő döntés. Mueller személyes véleménye szerint normális és természetes, ha idővel egy weboldal új területeket kezd feltérképezni magának, és ezekkel kezd el foglalkozni, majd ha úgy érzi, hogy megfelelő helyre érkezett, akkor nagyobb hangsúlyt igyekszik fektetni arra, ezáltal szélesítve az érintett témák körét. Mueller szerint azonban arra fontos figyelni, hogy egy weboldal célja még a változás ellenére is érthető, egyértelmű legyen a látogatók számára. Magyarul tehát a Google nem veszi feltétlenül rossz néven, ha egy portál témát vált, de csak akkor, ha az egy tervezett és szerves folyamat részeként történik.
Mi történik a gyors és hirtelen váltáskor?
A fentiek alapján nyilván jogosan merül fel az a kérdés, hogy mi történik olyan esetekben, amikor egy honlap nem csak témát bővít, nem csak új területeket fedez fel magának, hanem egyik napról a másikra egy teljesen új tartalommal jelentkezik. Ez nagyon sok esetben komoly problémát okoz olyan esetekben, akik keresőoptimalizálással foglalatoskodnak, és miután megvásárolnak egy korábban lejárt domain nevet, a korábban kiépített linkprofil felhasználásával egy teljesen új, jövedelmezőbb tematikát indítanak az oldalon. Hogy minderről mi a véleménye a Google-nek? Ez sajnos nem teljesen ismert, ellenben rendelkezünk annyi tapasztalattal és gyakorlati példával, hogy konkrét következtetéseket vonhassunk le ezzel kapcsolatban.
Ez alapján kijelenthetjük, hogy a Google ezt sem tekinti ördögtől való folyamatnak, esetleg negatív manipulációnak, bár nyilvánvalóan természetes folyamatnak sem. Ez azt jelenti, hogy ha megvásárolunk egy olyan domain nevet, amelyet korábban például egy ágybetétekkel foglalkozó vállalat birtokolt, mi viszont – nyilván nem releváns a példa, de a célnak megfelel – televíziókat szeretnénk árusítani a portálon, akkor első ízben a Google nyilván összekeveredik majd a rengeteg irreleváns tartalom és link láttán. Miközben azonban új portált húzunk fel rá, új tartalmat adunk mögé, és ha nem is napi, de legalább heti szinten minőségi tartalmat töltünk fel rá, akkor lassan helyreáll a rend. Ez híroldalak esetében nyilván nem jelent különösebb problémát, ellenben webshopoknál például hasznos lehet, ha egy blogot indítunk az oldalon, ahol témába vágó cikkekkel, hírekkel és érdekességekkel örvendeztetjük meg vásárlóinkat, esetleg teljesen egyedi termékleírást töltünk fel legalább a legtöbb termékünkhöz.
Természetesen kár lenne azt hinni, hogy a Google végérvényesen elfelejti a domainnel hozott előtörténetet, ami sok esetben nem is túl szerencsés. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a korábbi portállal elért helyezések gyakran még akkor is megmaradnak, ha már egy teljesen új weboldal került felhúzásra az új domain név mögé. Ez a hatás pedig még évek múltán is megmaradhat abban az esetben, ha a régi domain név által elért eredményeket egy konkurens nem tudja felülírni. Ha tehát ágymatrac forgalmazóként az első helyen voltunk a találati listán a „matrac akció” keresőszóra, akkor televízió-kereskedőként is megmarad majd ez a helyezésünk akár évek múltán is, ha csak egy másik ágymatracos nem tudott erősebb linkeket és tartalmat felépíteni a „matrac akció” kifejezésre.
A probléma egyébként néha igencsak kínos is lehet, különösen abban az esetben, ha a korábbi domain név tulajdonosa esetleg nem volt mindig tisztességes a vevőivel, vagy maga a portál is büntetést kapott, ezek pedig nem kerültek javításra. A szellemlinkek ugyanis még akkor is gyakran kifejtik hatásukat, ha már törölve lettek, de a Google indexelte őket korábban. Ez természetesen domain csere esetén is fennáll, akárcsak például a büntetés, vagy a negatív vélemények, amelyeket érdemes lehet akár manuálisan is likvidálni annak érdekében, hogy ne vessenek negatív fényt a mi tevékenységünkre.