Google kérdőív hatékonyan marketing célokra
A Google már régóta kínál lehetőséget saját kérdőívek könnyű, gyors létrehozására, melyek számtalan módon segíthetik a vállalkozások sikerét. Ma minden a marketing körül forog, hiszen fogyasztói társadalmunk mind eladói, mind pedig vevői szempontból a gyors és egyszerű megoldásokat keresi. Mindebből arra juthatunk, hogy a piac felmérésére, az igények minél jobb körülhatárolására, a célközönség hatékony meghatározására kell törekedni, majd pedig a célközönség igényeire szabva kell alakítanunk marketing stratégiánkat.
Mit jelent mindez? Ezt azt jelenti, hogy számos kutatást kell végeznünk, és ha megtaláltuk a célközönségünket, akkor termékeink, szolgáltatásaink azon előnyeit, tulajdonságait kell kiemelnünk marketing kampányaink során, mely a meghatározott (remélhetőleg jól meghatározott) célközönségünk valamely problémáját segít megoldani, valamilyen hiányérzetükön enyhít, egyszóval számukra mindinkább releváns.
A Google kérdőív sokféle lehet, bárkit megszólíthat, lényegében az, hogy milyen tudásra teszünk szert vele, csak rajtunk áll és persze azokon, akiknek felajánljuk kitöltésre. Ennek is megvan a maga menete, de szerencsére annyira nem kell vér izzadni azért, hogy válaszokat kapjunk. Az emberek jelentős része kimondottan szereti hangoztatni a véleményét, még akkor is, mikor erre senki sem kérte fel. Ha egy kérdőívet készítünk és megszólítjuk benne a várható célközönséget, jelentős mennyiségű kitöltött anyaghoz fogunk hozzájutni. Egyébként a célközönség lehet mindenki, például abban az esetben, mikor magának a célközönségnek a meghatározásához vagy szűkítéséhez van szükségünk információkra.
Ha elkészítettük a kérdőívet és eljuttattuk azokhoz, akiktől a válaszokat várjuk, már megtettük az első lépést a hatékony piackutatás felé. Természetesen ehhez szükség van arra, hogy a megfelelő kérdéseket tegyük fel és ezekre a kérdésekre lehessen értelmes, számunkra hasznos választ adni. A kérdésekhez bejelölendő válaszoknál éppúgy rettenetesen kell ügyelni a pontosságra és kitölthetőségre, valamint arra, hogy a válaszok bármelyike releváns legyen számunkra, ahogy maguknál a kérdéseknél is.
A Google kérdőívek keresőoptimalizálás, tartalommarketing szempontjából is kiválóak, sőt, a keresőmarketing tevékenység alappillérei lehetnek az így megkapott információk. Ha tudjuk kinek, mit és hogyan adhatunk el, akkor már mindent tudunk, amire szükségünk van, csak tudni kell felhasználni ezt a tudást.
Nézzük sorban, ezeken a területeken mit adhat a Google kérdőív:
- SEO: A keresőoptimalizálásban a megfelelő kulcsszavak, a megfelelő tartalom nem csak a Google számára tetszetős. Sőt, ma a Google már arra figyel inkább, mi tetszik a felhasználóknak, így ha tudjuk, hogy ők mire figyelnek fel, akkor a Google is szeretni fog.
- Tartalommarketing: Itt ugyanaz a nóta, mint a SEO-nál. Ha tudjuk, mi érdekli a potenciális vásárlóinkat, ügyfeleinket, látogatóinkat, akkor folyamatosan olyan információval láthatjuk el őket, ami miatt visszatérnek hozzánk.
- Keresőmarketing: A Google AdWords-ben is a SEO-hoz hasonlatosan tudjuk felhasználni a Google kérdőívek adta infókat. Itt meg inkább érvényesül, hogy ha tudjuk, mire figyel fel először a célközönségünk bármely tagja, azt is tudjuk, milyen szövegű hirdetésekkel érhetjük el a legmagasabb konverziót.
Hogyan érd el, hogy minél többen töltsék ki kérdőíveidet?
Jutalmazz! Az emberek szeretnek ingyen vagy minimális erőfeszítéssel hozzájutni dolgokhoz. A kérdőívhez köthetsz nyereményjátékot, melyben a kitöltők között kisorsolsz valamit. Sorsolj főnyereményt és több, kisebb értékű apróságot is, mert sokan vannak egyetlen ajándékra, így az emberek reményei nem annyira erőteljesek. Amennyiben belefér, minden egyes kitöltésért felajánlhatsz valamit. Webáruház, szolgáltatás esetén bármilyen kedvezményt, de még az is beválhat, ha a kérdőív kitöltése után valamilyen információval látod el a kedves kitöltőt. Egy kozmetikai webáruház vagy cég, vagy kozmetikai szolgáltatást nyújtó vállalkozás például hasznos ápolási tippekkel láthatja el speciális az ő arcbőrére optimalizált formában az adott embert. Rengeteg a lehetőség, csupán egy kis kreativitásra van szükség.
A kérdőívek beérkezése után nagyon fontos, hogy megfelelően dolgozd fel az adatokat és igyekezz odafigyelni arra is, mi az, amit nem tudtál meg, de fontos lehet, és legközelebb erre optimalizáld kérdőíved. A jó kérdőív egy témára fókuszál, és azt járja körbe minél jobban.
Pluszt adhat a kérdőív marketing szempontból úgy is, hogy azok, akik kitöltötték a kérdőívet, könnyebben jegyeznek meg, és úgy érzik, számít a véleményük.