Marketing stratégia nélkül nincs jó honlap
Egy jó honlap alapját szinte minden esetben egy jól kidolgozott marketing stratégia jelenti, máskülönben egy weboldal soha nem érheti el célját. Azok az internetes oldalak, amelyek nem egy előre lefixált marketing stratégia mentén épülnek fel és indulnak el, azok nemhogy a céljaikat nem érik el, hanem már a kivitelezés során is komoly problémákat generálhatnak.
Egy jó honlap elkészítése előtt éppen ezért minden esetben fel kell tenni magunknak néhány kérdést. Az első és legfontosabb, hogy mi a honlap üzleti célja? Erre a megfelelő válasz, és ezt szem előtt is kell tartani a webfejlesztés során, hogy új ügyfeleket kell toboroznunk magunknak, a már meglévőekkel pedig fenntartani, ápolni a kapcsolatot. Fontos kérdés még, hogy pontosan kik tekinthetők majd a honlap célközönségének és milyen típusú látogatókat szeretnénk bevonzani magunknak. Amennyiben ugyanis a felnőtt réteget szeretnénk megfogni, kerüljük a gyerekes és komolytalan dizájnt, illetve tartalmakat is.
A stratégia felépítéséhez elengedhetetlen kérdések még, hogy mit kínál a honlapunk, avagy milyen tartalmakkal és lehetőségekkel tehetjük hasznossá, illetve érdekessé honlapunkat? Végül, de nem utolsó sorban weboldalunk fő üzenetét is tisztáznunk kell, ami egy mottó képében is megnyilvánulhat, hogy megmaradjon a látogatóban még az után is, mikor elkattintott az oldalról.