Megszűnhet a PageRank frissítés?

A Google egyik alkalmazottja még tavaly október közepén osztotta meg a nagyvilággal a keresőóriás azon megdöbbentő tervét, miszerint a vállalat a jövőben nem alkalmaz majd újabb nyilvános PageRank frissítést. A hír John Muellerhez köthető, aki egy webmestereknek szóló tájékoztatóban emelte ki, hogy a Google a jövőben nem fogja frissíteni nyilvános PageRank értékeit.
Azzal kapcsolatban, hogy a Google szeretne végérvényesen leszámolni a PageRankkal, mint nyilvános mutatószámmal, már hónapok óta folynak pletykák, hiszen ezzel kapcsolatos frissítésre utoljára 2013 decemberében került sor, ám már akkor sem szándékosan, hanem egy belső javításból kifolyólag látták szükségét.
Önmagában már az is nagy problémát jelent, hogy a Google jelenleg több, mint egy éven nem frissítette a PageRank értékeit, azonban amennyiben a jövőben egyáltalán nem szeretnék ezt frissíteni, az igencsak jelentős problémát okozhat majd például a most indult, vagy a jövőben induló oldalak számára. Ezeknek az oldalaknak ugyanis igencsak alacsony lesz a PageRank értéke, a legújabbaknak pedig egyáltalán nem is lesz, ami a régi oldalak számára óriási előnyt jelenthet. Természetesen mindez semmilyen hatást sem gyakorol egy weboldal helyezésén a találati listákon, ellenben például a reklámcégek rendszeresen a PageRank alapján választották ki a múltban partnereiket és reklámfelületüket.
A fentiek érdekessége továbbá az is, hogy a Google az elmúlt tíz évben szó szerint rászoktatta a webmestereket a PageRank használatára, és a laikusok szemében mindmáig ez mutatja meg egy weboldal helyezését és értékét. Ha tehát a PageRank nem frissül, egy laikus szemében az újabb weboldalak értéke egyszerűen nem lesz látható. A háttérben természetesen vélhetően nem ok nélkül akarja kivonni mindezt a piacról a Google, hanem azért, hogy egy sokkal összetettebb és komplexebb mutatókat alkalmazó rendszert állítsanak fel helyette, amire már évek óta nagy igény mutatkozik a felhasználók részéről. A PageRank hiányát ezen felül kevesen fogják azonnal megérezni azt követően, hogy az utóbbi hónapokban egyáltalán nem is frissült.