A Google szerint érdemes törölni a gyenge minőségű és régi tartalmakat

A gyenge minőségű tartalmak kapcsán a Google már többször is határozott álláspontot fogalmazott meg, hiszen a szakma számára egyértelműsítették, hogy a SEO szempontjából a minőségi szövegnek egyre fontosabb szerepe lesz majd a jövőben, ezáltal minden weboldalnak arra kell törekednie, hogy kimagasló minőségű tartalmakat tudjon szállítani. Eddig úgy hittük, hogy ha bár portálunkon voltak is korábban gyengébb minőségű tartalmak, de arra lényegesen több minőségi szöveg jutott, akkor a kettő felértékelte egymást, azonban a keresőóriás most minden eddiginél határozottabban kiemelte, hogy ez a teória ebben a formában nem állja meg a helyét, méghozzá olyannyira nem, hogy a legszerencsésebb az, ha a rossz minőségű és régebbi tartalmakat inkább töröljük, vagy visszahúzzuk az adminba.
Algoritmustól függetlenül törölni kell
A hírt a Google egyik legaktívabb szóvivője, John Mueller erősítette meg egy friss, direkt webmestereknek tartott hangout során, ahol valaki arra volt kíváncsi, hogy a keresőóriás szempontjából vajon mi a helyes magatartás, illetve eljárásmód, ha túl régi és rossz minőségű tartalmakkal van dolgunk. Mueller kiemelte, hogy ezen a válaszon nem is kell sokáig gondolkodni, a rossz minőségű tartalmak ugyanis még annak ellenére is ronthatják egy oldal helyezését vagy megítélését – pláne a felhasználók részéről –, ha mellettük rengeteg jó minőségű tartalom áll a háttérben, ergo az ilyen régi, nem aktuális és gyenge minőségű szövegeket célszerű törölni – méghozzá algoritmustól függetlenül.
Hogy miért?
A Google szóvivője erre a kérdésre egy konkrét példával válaszolt, ezáltal arra kérte a hallgatókat, illetve a nézőket, hogy képzeljenek el egy felhasználót, aki weboldalunkra érkezve belebotlik egy remek cikkbe, ami jól meg van fogalmazva, tartalmilag is helytálló, érdekes, izgalmas, nem mellesleg pedig hasznos is. Egy ilyen felhasználó bizonyára alaposabban is szeretne körülnézni az adott oldalon, ezáltal körbenéz a régebbi írások között is, és ha itt nagyon gyengén megfogalmazott, nem túl minőségi, esetleg teljesen sablonos vagy hasznavehetetlen tartalmakat talál, akkor ez a látogató inkább hátat fordít az oldalnak, de legalábbis biztosan nem lesz visszatérő és lojális felhasználó. Egy ilyen honlapot ugyanis, ami hemzseg a gyengébb minőségű tartalmaktól, senki sem ajánl szívesen ismerőseinek, ezáltal lényeges, hogy az ebbe a kategóriába tartozó cikkeket és írásokat likvidáljuk.
Rengeteg honlapot érint a probléma
A fentiek fontosságát jól mutatja, hogy egy olyan kis piacon is, mint a magyar, elképesztő számban vannak azok a honlapok, ahol rengeteg a régi, rossz minőségű tartalom, sőt mi több, rengeteg honlap tulajdonosa gyakran milliókat invesztál a gyorsaságba és a dizájnba, miközben a tartalomgenerálást amatőrökre bízza, esetleg maga próbálja meg ingyen kivitelezni vagy kiviteleztetni.
Sokan ilyenkor még csak nem is sejtik, hogy miért nem jönnek a látogatók, hiszen ott van a megfelelő küllem, a mobilbarát hozzáállás és a gyorsaság, hovatovább az olyan tartalmak, amelyek hemzsegnek a keresőszavaktól. A válasz egyszerű: a Google az utóbbi időben minden eddiginél nagyobb figyelmet fordít arra, hogy milyen tartalmak kapnak helyet a weboldalakon, ezáltal már nem csak az algoritmusoknak kell kedvezni, hanem a felhasználóknak, hogy ők szeretik-e, olvassák-e, értékeli-e, megosztják-e. Ahhoz pedig, hogy ez a hatás bekövetkezzen, minőségi és tartalmas írások kellenek, amelyek nem csak a helyesírás és a keresőszavak, hanem a tartalom, a felépítettség tekintetében is megfelelő minőséggel rendelkeznek.
Rossz hír ráadásul, hogy a Google a jövőben még ennél is nagyobb figyelmet fordít majd minderre – főleg a Pingvin elindulását és a minőségi algoritmusok fejlődését követően –, ezáltal aki eddig megpróbálta maga megoldani a tartalomgyártás kérdését, az jobb, ha a jövőben profikra bízza mindezt, hiszen egy oldalt a már jelenleg futó Panda és Fantom algoritmusok is elképesztő mértékbe visszafoghatnak abban az esetben, ha gyenge tartalmakkal találkoznak.
Van más út is
Természetesen nem a törlés az egyetlen út, ami a régi és gyenge minőségű tartalmak kapcsán megoldást jelenthet, hiszen korábban már Gary Illyés is szóba hozta ugyanezt a témát, akkor még a Panda algoritmus miatt, amely különösen nagy figyelmet fordít arra, hogy ne legyenek a SEO szempontjából gyenge minőségű tartalmak egy weboldalon. Ő akkor azt a javaslatot tette, hogy amennyiben gyenge minőségű tartalmakat találunk, akkor érdemes azt átírni vagy fejleszteni annak érdekében, hogy az oldal újabb minőségi tartalmat kaphasson. Ennek a kijelentésnek főként azért van nagyobb létjogosultsága, mint Mueller elméletének, mert nem kizárt, hogy bár egy tartalom rosszabb minőségű, alapesetben jelentős befolyással bír a Google találati listáján, így a törléssel esélyt sem adunk arra, hogy ezt az aprócska támpillért meghagyjuk, esetleg továbbfejlesszük. Arról nem is beszélve, hogy alig pár héttel ezelőtt éppen maga Mueller beszélt arról, hogy a régi és gyenge minőségű tartalmak törlése nem jár rangsorolási előnnyel, így a fentiek értelmében inkább az átírás és felfejlesztés lehetne a szerencsésebb választás – különösen abban az esetben, ha az adott tartalom a találati listán is megjelent már.