A Google titokban lefuttatta a Phantom 2 algoritmust?
Miközben az egész világ az új mobilos algoritmus lefuttatására, illetve hatásaira figyelt, a Google április 27-én a legnagyobb titokban egy másik algoritmust is lefuttatott, avagy a Phantom második generációját, amelyre csak néhány nappal később derült fény.
A felhasználóknak, a webmestereknek és a honlap-tulajdonosoknak két nappal a lefuttatást követően tűnhetett fel, hogy a Google találati listája váratlanul és sok helyen drasztikusan megváltozott. Sokan a mobilos algoritmus utóhatásaiként fogták fel, azonban mindez nem magyarázta a jelentős büntetéseket, illetve azt, hogy miért történtek jelentős mozgolódások még május első napjaiban is.
A Google természetesen cáfolta, és a mai napig cáfolja, hogy futtatott volna bármit is a háttérben, azonban ez önmagában még nem jelenti azt, hogy ne történt volna valami, hiszen a keresőóriás az esetek többségében csak a Panda és a Pingvin algoritmusok futtatását jelenti be egyértelműen. A Phantom 2 kódnevet az állítólagos algoritmusra éppen ezért csak a szakma aggatta rá, hiszen korábban is volt már példa tömeges és váratlan büntetésekre a Google részéről, egészen pontosan két évvel ezelőtt, amikor a szakma Phantom névre keresztelte el a háttérben meghúzódott algoritmust. Szinte pontosan két évvel később a keresőóriás állítólagosan most ismét előszedte ezt a praktikát, és rengeteg büntetést osztott ki nagyon sok honlapnak.
A Phantom 2 lefuttatása nem maradhatott titokban, mert nagyon jelentős hatásokkal járt, hovatovább rengeteg adatot is gyűjtöttek róla a felhasználók. Ebből kiderült, hogy a Google a minőségi tartalom mellett indított hadjáratot, noha a Panda által korábban büntetett vagy érintett oldalak forgalma továbbra sem állt helyre. A büntetett oldalaknál egyébiránt kiemelkedően nagy mennyiségben voltak minőségi kifogások, ezáltal főként a gyenge nívóval rendelkező oldalak kaptak büntetést.
A tipikus hibák között jellemzőek voltak a nagy mennyiségű gyenge címkék, a szöveg nélküli videós tartalmak, a duplázások, valamint a rendkívül gyenge felhasználói tartalmak is. Főként utóbbinak köszönhetően az algoritmus nagymértékben érintette a különféle kérdezz-felelek oldalakat, valamint a mikroblogokat is. A Phantom 2 futtatásával több millió látogató veszett el, és az algoritmus hatásának mértékét kiválóan mutatja, hogy még Amerika vezető gazdasági oldalai is foglalkoztak a Google rejtélyes intézkedésével.