Már Androidról is használható az Adwords

Sokkal könnyebbé tette az Adwords kampányok kezelését a Google, lévén megalkottak egy olyan alkalmazást, aminek köszönhetően már Androidos készülékekről is ellenőrizhetjük az oldalainkon futó hirdetések teljesítményét.
Az új alkalmazás a világ bármelyik részén használható, akár utazás közben is, csak mobilinternet kell hozzá, és máris hozzáférhetünk adatainkhoz, és a távolból is azonnal elvégezhetjük a szükséges módosításokat.
A Google azért tette elérhetővé mobilos applikációként is az Adwords kezelőjét, mert ma már a kis- és nagyvállalkozások életében is egyre fontosabb szerepet töltenek be az okostelefonok, legyen szó ügyfélszolgálati funkciókról, vagy éppen megrendelések kezeléséről, ma már a marketingről és a reklámokról is gondoskodhatunk egy okostelefon által – bárhová is utazzunk vállalkozásunk a nagyvilágban.
Az applikáció az asztali számítógépekre optimalizált Adwords fiók egyfajta társalkalmazásának tekinthető, amelynek segítségével számtalan olyan dolgot elintézhetünk, ami korábban legfeljebb csak egy laptop segítségével volt kivitelezhető. Példának okáért megtekinthetjük a teljes kampánystatisztikát, frissíthetjük a költségkereteket és az ajánlatokat, de valós időben fogadhatunk értesítéseket és figyelmeztetéseket is. További előny még, hogy folyamatos javaslatokat kapunk a kampányok továbbfejlesztésével kapcsolatban, amelyeket természetesen azonnal alkalmazhatunk a gyakorlatban is, de további részletekért közvetlenül felhívhatjuk a Google szakértőit is.
Az Androidos alkalmazás megnyitását követően azonnal láthatjuk éppen futó kampányaink kapcsán a kattintások, a költségek és a konverziók összesített adatait. Amennyiben részletesebb adatokat szeretnénk tudni a végösszegeken kívül, természetesen napokra, de akár hetekre lebontva is megtekinthetjük az egyes mutatókat, akár hirdetéscsoportok szerint is. Aki alkalmazott már Adwords-kampányt, az nagyon jól tudja, hogy teljesítményeik és követelményeik akár pillanatok alatt drasztikus változást mutathatnak, ezáltal akár óránként is ellenőrizhetjük az eredményeket, és azonnal megtehetjük a szükséges változtatásokat akkor is, ha távol vagyunk a számítógéptől.
Az alkalmazás az Android 4.0-ás, vagy annál újabb verziójával szerelt eszközön futtatható, és a Google Play áruházból szabadon letölthető.