Egyre biztosabb, hogy nyakunkon a Pingvin algoritmus

Nem kizárt, hogy már csak napok, de a legjobb esetben is csak hetek vannak hátra addig, hogy a Google végre elérhetővé tegye a régóta várt Pingvin algoritmus legújabb generációját és frissítését. Minderre azt követően derült fény, hogy a Google a legfrissebb hírek szerint állítólagosan már egy olyan sajtóközleményen dolgozik, amellyel a legújabb Pingvint szeretnék bevezetni. Ez különösen azért nagyszerű hír, mert idestova két teljes éve várjuk már azt, hogy frissüljön a Pingvin, és most úgy tűnik, hogy mindez olyan közel került hozzánk, amilyen közelinek korábban még soha nem éreztük.
John Mueller kotyogta el
A Pingvin soron következő frissítésének érkezését, pontosabban annak közelségét John Mueller, a Google egyik ismert alkalmazottja osztotta meg a nagyvilággal, egészen pontosan egy direkt webmestereknek szánt hangout során, ahol bár pontos dátummal még mindig nem kívánt szolgálni nekünk, ellenben pontosan azt mondta, hogy a Google már dolgozik a Pingvin 4.0 algoritmus bejelentéséről szóló sajtóközleményen.
Hogy mindez mennyi időt vesz igénybe a keresőóriásnál, azt természetesen senki sem tudja, ellenben a gyakorlat az, hogy a sajtóközlemények legfeljebb napokkal a bejelentés előtt készülnek, ezáltal most is abban reménykedünk, hogy valami ilyesmi áll a háttérben. A webmesterek természetesen nem szerették volna ennyiben hagyni a kérdést, ennek megfelelően rögtön el is kezdték ostromolni Johnt azzal kapcsolatban, hogy a Google ezúttal előre bejelenti majd az új Pingvint, vagy esetleg más lesz az eljárás? A keresőóriás munkatársa szerint nem tud olyasmiről, hogy előzetes bejelentés lenne, ezáltal lényegében egyfajta meglepetés lesz majd az új Pingvin, amivel igyekeznek úgy időzíteni, hogy azzal senkit se zavarjanak össze.
John Mueller felszólalt továbbá a napokban érzékelt kisebb-nagyobb mozgolódások kapcsán is, kijelentve azt, hogy a tapasztaltak egyike sem a Pingvin algoritmus miatt történt, ezáltal egészen más helyen kell keresgélniük a felhasználóknak, de hogy pontosan hol, arra természetesen nem akart – vagy nem tudott – válaszolni a szakember. John ugyanakkor elképesztő lavinát és felfordulást indított el ezzel a bejelentéssel, így szavait követően az egész világháló, az összes SEO-kötődésű közösségi portál, fórum és weboldal szinte felrobbant, számtalan hozzászólást, kérdést és spekulációt indítva el ezzel a világban.
A legnagyobb véleményvezérek többsége határozottan kihangsúlyozta, hogy amennyiben a Google a sajtóközleményen dolgozik, akkor nem lehet kérdéses, hogy az algoritmus frissítése vagy indítása rendkívül közel lehet. Sok helyen az is felmerült, hogy bár a Google ezt határozottan tagadja, az utóbbi időszakban érzékelt mozgások azonban mégis talán a Pingvinnel hozhatók összefüggésbe, lévén a cég bizonyára már tesztelgeti a háttérben az újdonságot. Ha pedig Mueller ezúttal sem hazudott, akkor a frissítés már valóban itt lehet a közelben, ezáltal alig napokról, legfeljebb hetekről beszélhetünk.
Már két éve nem frissítettünk
Mint ismert, a Pingvin jelenleg egyike a Google legelmaradottabb algoritmusainak, ezáltal utoljára egészen pontosan 2014 októberében, de legalábbis valamikor október és december között történt – szakaszos lefutással – az utolsó frissítés, ami egy teljesen átlagos adatfrissítésnek minősült, és nem új algoritmusnak. Ami azonban most a mostani frissítést, illetve az új algoritmust igazán különlegessé teszi, az nem más, minthogy a keresőóriás ezúttal egy teljesen új algoritmust fog elindítani, aminek az érdekessége az lesz, hogy folyamatos futásra áll majd át vele a cég, akik alapjaitól újraírták a kódot ennek értelmében.
Egyelőre csak feltételezhető ugyan, de a RankBrain sikerei után egyre több forrás erősíti meg, hogy az algoritmus a mesterséges intelligencián alapul, ez ugyanis manapság egyre jellemzőbb a Google legújabb algoritmusaira.
Érdekesség, hogy a vállalat már tavaly év végén jelezte a Pingvin algoritmus lefuttatásának közeledését, azonban nem várt hiba csúszott a gépezetbe, hiszen azóta már lassan egy teljes év eltelt, és még mindig se híre, se hamva a frissítésnek. Pontosabban most éppen, hogy van, hiszen a sajtóközleményes hír alapján úgy tűnhet, hogy a mérnökök és a fejlesztők lassan elkészülhetnek, ha már egyszer készülődik az indításhoz kapcsolódó sajtóközlemény.
Ami aggodalomra ad okot, hogy az új Pingvin hatásait még csak megsaccolni sem lehet előzetesen. Mint bizonyára sokan emlékeznek rá, annak idején az első Pingvin lefuttatása nem csak az egész világon, hanem Magyarországon is hatalmas felfordulást okozott, és átalakulást is hozott magával a keresőoptimalizálás kapcsán, hiszen véget vetett a katalóguson alapuló linképítés lehetőségének.
Ez alapján csak kósza tippek vannak arra vonatkozólag, hogy mi történik majd az új Pingvin érkezésével. Egyes források szerint, ha elég hatékony lesz, akkor az könnyedén ismét keresztülhúzhat nagyon sok eddigi SEO trükköt, méghozzá nem csak átmenetileg, hiszen a folyamatos futás miatt teljesen új utakat kell majd keresnie a szakmának. Ennek rengeteg olyan honlap lehet a vesztese, amelyik eddig nem foglalkozott a minőségi tartalomépítéssel, hiszen ezt a Pingvin biztosan nem bántja majd, sőt! Izgalmas napok elébe nézünk, ez már biztos!