Komolyabb frissítést kapott a Google minőségi algoritmusa

Noha a Google hivatalosan ezúttal sem ismerte el, több webmesteri beszámoló szerint is biztosnak tekinthető, hogy a keresőóriás nemrégiben frissítette minőségi algoritmusát. Minderre a fórumbejegyzések alapján a Google június közepén kerített sort, amivel kapcsolatban sokan azt hitték, hogy a Panda mozgolódása volt, azonban erről a jelek – valamint az azóta befutott információk – szerint szó sincsen.
Jelentősebb mozgások történtek
Rendkívül váratlan mozgolódások történtek június közepén, szinte egyik napról a másikra a találati listákon, így először június 17-én, egy szerdai napon észleltek furcsaságokat a webmesterek, majd egy nappal később, csütörtökön újabb mozgásokról adtak hírt. Mindezt noha a Google nem erősítette meg, ellenben az algoritmusfrissítések figyelésére szakosodott Algoroo nevű rendszer is igen magas értékeket rögzített, hovatovább az idei második legnagyobb mozgást regisztrálta.
Miután az újságírók rákérdeztek a keresőóriásnál a történtekre, a Google konkrétumokkal nem kívánt szolgálni a témában, ellenben indirekt formában a frissítés tényét így is elismerte. A riportereknek ugyanis azt elmondták a cég szakemberei, hogy sem a Panda, sem a Pingvin algoritmus nem esett át frissítésen, ezáltal hasonló eset történhetett, mint legutóbb május elején, amikor szintén csak később derült ki, hogy a kereső alapalgoritmusa frissülhetett.
Mi történhetett valójában?
Mivel a Google nem reagált, a SEO-szakemberek között természetesen megindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy mi is történhetett valójában a háttérben. Az egyik szakértő szerint például a történtek hátterében nem kizárt, hogy a HTTPS szignál erősödése áll, amit Gary Illyés a későbbiekben határozottan megcáfolt, mint ahogyan azt is még egyszer megerősítette, hogy nem a Panda, de nem is a Pingvin algoritmusok háza táján történt módosítás. Az algoritmusok figyelésére szakosodott programok aktivitását egyébiránt az is növelhette, hogy a világháló legnagyobb nyilvános enciklopédiája, avagy a Wikipédia is a kérdéses héten állt át a HTTPS url-ek használatára, ami rengeteg találati listán komoly módosítást okozott.
Mindenféle különösebb és pontosabb részlet nélkül azonban az egyes helyezésváltozások teljesen egyértelműnek tekinthetők, ezáltal a jelek alapján vélhetően a Google minőségi algoritmusának változására került sor, amit korábban sokan csak Fantom algoritmusként ismertek. Glenn Gabe, a mindenki által ismert veterán SEO-szakértő szerint is ez a forgatókönyv állhatott a háttérben, amire bizonyíték lehet, hogy több olyan weboldalról is lekerült a büntetés, akik legutóbb éppen májusban, a legutóbbi minőségi algoritmus frissítés idején kerültek tiltólistára.
A frissítés egyébiránt most nem csak a külföldi oldalakat érintette, hanem több magyar oldal is óriási változásokat érzékelt, és sajnos a legtöbben inkább negatív hatást, ergo visszaesést figyeltek meg.
Hogy a Google elcsitítsa egy kicsit a webmesterek közötti hangoskodást, megerősítették, hogy heteken belül már tényleg számíthatunk a Panda algoritmus frissítésére, amit korábban július 2-i határidővel vértezett fel a keresőóriás. Ma már tudjuk, hogy ezt az időpontot nem tudták tartani, azonban a cég összes szakértője szerint mindössze napok vannak hátra addig, hogy a Panda végre tényleg frissülhessen, így nyolc hónap után végre lekerülhet a büntetés azokról a weboldalakról, amelyeket még tavaly októberben sorolt be hátrányosan a Google.
Sőt, már azt is tudjuk, hogy a Panda 4.2 néven nyilvántartott frissítés július 19-én, vasárnap indult útjára és a Google közlése alapján hosszú futtatásra számíthatunk, alighanem hónapokig is elhúzódhat. Akinél minőségi hiányosságok vannak a honlapon, jól teszi, ha máris hozzáfog javítani, hogy ne romoljon a helyezése.