Mekkora egy WordPress honlap tárhely-igénye?
Egy újonnan elindított WordPress honlap esetében rendkívül fontos kérdéskört jelent, hogy mekkora tárhelyet is válasszunk ki a jövőben vélhetően aktívan használt portál számára. Bár nyilván a tárhely nem egy olyan kőbe vésett dolog, mint a domain név – mondjuk a megfelelő szankciók ismeretében az sem –, hiszen ha rugalmas szolgáltatót választunk, akkor bármikor válthatunk, és kérhetünk nagyobb tárhelyet is oldalunknak, azonban amennyiben megkímélnénk magunkat ettől, szerencsésebb lehet előre gondolkozni, és nem a legkisebb, pármegás változat mellett dönteni, amivel ráadásul manapság már szerencsére egyre kevesebbszer találkozunk.
Nincs nagy helyigénye egy WordPress adatbázisnak
Egy teljesen egyedi dizájnra és adatbázisra felépített weboldal esetében nem ritka, hogy csak az adatbázis, és a tartalom nélküli oldal több száz megabájtot foglal el a tárhelyen. Egy frissen telepített WordPress oldal esetében azonban ilyesmiről szó sincs, hiszen ha csak az alapvető adatbázist telepítjük fel – bővítmények nélkül –, egy bejegyzéssel és egy oldallal, akkor az alig 30 megabájtot foglal el tárhelyünkön. Nyilván ez a szám dinamikusan növekszik, minél több bejegyzés, menüpont, kép és hozzászólás kerül fel az oldalra, de kezdetben sokkal komolyabb terjeszkedésre számíthatunk a WordPress különféle kiegészítőivel.
Akad egy-két kötelező, de legalábbis erősen ajánlott bővítmény, hogy például biztonságosabb lehessen a honlap, tudjunk bejelentkező felületet létrehozni, hovatovább finomítani a SEO-t. A bővítmények tárháza bizony végtelen, és ha nagyon belemerülünk, akár több száz megabájtossá is duzzaszthatjuk vele oldalunkat, amit érdemes figyelembe venni a tárhely méretének kiválasztásakor. Ilyen esetekben nyilván nem tekinthető elegendőnek az 1GB-os tárhely, hiszen bizonyára nem egy-két évre tervezünk az oldallal, és nem csak egy-két bejegyzést szeretnénk közzé tenni rajta.
Mikor elegendő a kisebb tárhely?
Persze vannak esetek, amikor a kis tárhely bőven elegendő egy WordPress oldal számára, így sok esetben akár már az 500MB-os tárhelynél sem kell többet kifizetni hozzá. Tipikus eset például a különféle céges weboldalak története, akik az alapvető WordPress adatbázis mellett maximum egy-két bővítményt telepítenek, de tudják, hogy drasztikusan nem fogják bővíteni, nem kerülnek fel újabb menüpontok, és a blogok közé is maximum heti vagy havi egy bejegyzés. Ilyenkor külső hivatkozású képekkel már bőven elég lehet már az 500MB is, de biztonság kedvéért ilyenkor is érdemes nagyobbat választani, hiszen egyrészt ma már az 1-5 GB-os tárhelyek is megfizethetők – sok helyen ugyanabban az árkategóriában vannak –, így jó az, ha van még hová pakolnunk, hiszen sose tudni.
Mikor szükséges a nagyobb tárhely?
Nagyobb tárhelyre az esetek többségében csak ritkán van szükség WordPress oldalaknál, hiszen a több gigabájtos tárhelyeket általában már mind egyedi fejlesztésű weblapoknak, illetve természetesen nagyobb internetes áruházaknak tartják fenn, amelyek esetünkben külön kategória. Sokan azt hiszik, hogy az aktív használat, a mindennapos bejegyzések képesek megnövelni egy weboldal tárhelyének igényét, azonban ez ebben a formában nem igaz, a megfelelő képtömörítési módszerek mellett ugyanis több száz bejegyzés és közel ezer fotó sem foglal el többet 2-300 megabájtnál egy jól optimalizált WordPress oldalon. Persze a galériák és a 4K minőségű fotók alaposan meg tudják dobni a tárhely igényét, így amennyiben ilyesmiket tervezünk, akkor jobb nagyobb tárhelyet választani!
WordPressre optimalizált, kényelmes méretű tárhelyeinket itt találod.