Tartalomlopás. Mit tehetünk?

A tartalomfejlesztés egyre inkább felértékelődik. Azonban sajnos még mindig ott tartunk, hogy a szellemi tulajdont nem tisztelik eléggé. Előfordul, hogy a sok munkával felépített honlap tartalmát valaki lemásolja. Ez egyik oldalról jó, a másik oldalról rossz.
Jó abból a szempontból, hogy más (is) értékesnek találja a tartalmat, tehát valami jót alkottunk (hiszen ezért lopja el). Rossz abból a szempontból, hogy elveszi a forgalmunkat.
Tehát itt nem magával a tartalomlopás tényével van leginkább a baj, hanem főképp azzal, hogy ennek legtöbbször egyenes következménye a kisebb forgalom, kisebb bevétel,
Mit tehetünk tartalomlopás esetén?
Első körben vizsgáljuk meg, milyen lopásról van szó.
Ha az RSS csatornánkat jeleníti meg a másik weboldal, azzal általában nincs semmi baj. Egyrészt linket kapunk belőle, másrészt azt, hogy mennyi jelenjen meg a tartalmunkból az RSS csatornában, tudjuk szabályozni.
Ha teljes oldalnyi tartalmakat lopnak el, akkor el kell döntenünk, mit szeretnénk elérni: a tartalom eltávolítását vagy a forrásra hivatkozást. Nyilván összefügg azzal is, hogy hol helyezték el a tartalmat, valamilyen információs portálon vagy egy konkurensünk akar vele ékeskedni. Konkurens esetén egyértelmű a döntés.
Más esetben dönthetünk másképp is, ilyenkor vizsgáljuk meg a másik weboldal SEO értékeit és annak fényében határozzunk.
Tartalom eltávolítás
Ha egy gyenge minőségű vagy még érintőleges relevanciával sem rendelkező oldalra tették ki a cikkünket, a tartalom eltávolításának kérése a célszerű. Akkor sem kell megijedni, ha a felszólításunk ellenére sem távolítja el a tartalmat a másik weboldal tulajdonosa. A cikkünk erre az esetre is megoldást nyújt.
Backlink kihelyezés
Jobb minőségű oldal esetén hívjuk fel a másik oldal tulajdonosának figyelmét, arra, hogy nem helyes, amit tett, és ha már kitette a cikket, jelölje meg a forrást. Ilyen esetben többnyire a cikk végén elhelyezik a forrásmegjelölést, linkkel (néha link nélkül).
Jogi út
Először fel kell hívni az elkövető figyelmét a tartalom eltávolítására. Ha nem távolítja el, akkor még egyszer figyelmeztetni, tájékoztatva a lehetséges jogi lépésekről is. Ha ennek ellenére nem távolítja el a tartalmat, érdemes elgondolkodni a jogi lépéseken, de fel kell mérni, hogy megéri-e a lehetséges jogi üggyel eltöltött idő, a per és az ügyvédi költségek.
Lopott tartalom bejelentése
Ha bizonyítottan miénk a tartalom és az egyezkedés nem vezet eredményre, akkor van lehetőség bejelenteni a lopott tartalmat itt: tartalomlopás bejelentése Google-nak.
Meg tudjuk-e előzni a tartalomlopást?
Gyakorlatilag nem.
Vannak jobbklikket tiltó scriptek, illetve pluginek tartalomkezelő rendszerekhez, ez elég az átlagos látogató számára. Aki kicsit is ért a egy honlap elkészítéséhez, az ha akarja, elviszi.
Egy fokkal jobb megoldások azok a scriptek, amelyek a másolt szöveg végére beillesztik a forrás linket, hiszen így sok esetben linket kap az eredeti tartalom, mivel az, aki tartalomlopással akarja a saját tartalmát előállítani, általában lusta arra, hogy végigellenőrizze a szöveget.
Hol ellenőrizhetjük a tartalomlopást?
Pl. ezen a weboldalon: http://www.copyscape.com/. Ingyenesen is vizsgál, de érdemes lehet pár dollárt áldozni a szolgáltatásra, nemcsak azért, mert valóban fillérekért van, hanem többet kapunk a pénzünkért.
Hogyan érhetjük el, hogy az új tartalom mindig a saját oldalunkat erősítse?
Elsősorban pingszerverek, linkmegosztók, illetve a keresőket pingelő oldaltérkép generátorok segítségével. Sok ilyen oldal van, lehet válogatni közülük.
Sok esetben ez a tevékenység automatizálható, pl. WordPress használata esetén alapértelmezetten is van pingszerver hozzáadva a rendszerhez és magunk is vihetünk fel továbbiakat; egy oldaltérkép generátor segítségével pedig a tartalom változása automatikusan elküldhető a keresőknek.