WordPress keresőoptimalizálás – ne frissítsd
WordPress keresőoptimalizálás esetén sem elhanyagolható szempont, milyen rendszer fut a weboldalunk alatt. Rendszerint érdemes folyamatosan frissen tartani, hiszen mindig van valami, ami a háttérben változik. Pár napja például a Facebook Like Box tud galibát okozni, lévén, hogy 2015. június 23-ától megszüntették és a helyét másik egy másik alkalmazás, a Page Plugin vette át.
Ritkán fordul elő, hogy azt mondjuk az ügyfélnek, ne frissítse a meglévő rendszerét. A napokban éppen ez történt.
Ügyfelünk megkért, hogy hozzuk rendbe a blogját (is). Belépve a honlapja adminisztrációs felületére meglepetten tapasztaltuk, hogy egy igen elavult WordPress verzióval, nevezetesen a 2.2-es verzióval állunk szemben. Ezt persze már nem lehet néhány klikkel frissíteni, a frissítése egy teljes újratelepítést és némi adatbázis turkálást jelent. Szabadkezet kaptunk, hogy a jelenlegi rendszert tesszük rendbe vagy újítunk.
Persze ilyenkor végig kell gondolni, hiszen az új WordPress bővítmények ennyire visszafelé már nyilván nem kompatibilisek, ha valami gond van, akkor arra egyedi megoldást kell találni.
Első körben megnéztük, mit lehet kihozni a telepített rendszerből. Az első nap után megállapítottuk: a WordPressben nem lehet csalódni. Még akkor sem, ha évekkel ezelőtti kiadásról van szó.
Részletek.
Első körben felturbóztuk a .htaccess fájlt. Megoldottuk tömörítés, fejléc lejáratok, cache kérdéseit és egyéb apróságokat. Az oldal teszteredményei óriásit javultak, de a betöltés ennek ellenére lassú, 10-12 másodperc maradt.
Egy 2008 körüli kiadású sablon volt beállítva a honlaphoz, ami a keresőoptimalizálás szempontjainak egyáltalán nem felelt meg. A sablont megtisztítottuk a fölösleges kódoktól, átdolgoztuk, hogy a keresőoptimalizálás alapszabályainak megfeleljen. Kiiktattuk a régi Facebook plugint, megoldottuk a tetszik gombot forrásban. Nem utolsósorban mobilra is optimalizáltuk. A újra lefuttatott tesztek eredményekben kiemelkedőek lettek, az oldal viszont továbbra is 10 másodperc fölött töltött be. Majdnem minden szép és jó, a HTTP lekérések száma is csak 27.
Ott tartunk, hogy a Google szerint ennek a WordPress oldalnak a sebessége
- asztali gépen: 96/100,
- mobilon 90/100 pont,
- a mobil felhasználói élmény szintén 96/100 pont.
A Gtmetrix sebességteszt 97%, az YSlow teszt 96%.
Ilyen teszteredményeket nem könnyű elérni egyetlen weboldallal sem. Ezért következett a hibakeresés.
Először a – már kitisztított – forráskód megtekintésénél szembetűnő volt, hogy nagyon sok a komment (az a szöveges rész az oldalon, amit a forráskód megtekintésekor zöld színnel látunk). Ez volt kb. 3 monitor magasságnyi. Így kitisztítottuk a bejegyzéseket. Hányszor elmonduk már ügyfeleinknek, hogy Wordből ne illesszenek be – vagy legalább ne a szerkesztő grafikus felületén -, mert minden szemetet ott hagy maga után… Kitisztítottuk a bejegyzéseket, érezhetően javult a betöltési sebesség, de még nem érte el az elfogadható szintet.
Így már csak két hely marad, ahol a hiba lehet: az alaprendszer vagy a sablon. A sablont korábban már rendbetettük, így nem valószínű, hogy ott a hiba. Ekkor úgy döntöttünk, hogy először amennyire lehet, tovább csökkentjük a HTTP lekérések számát, így amit csak lehetett kiiktattunk, ide értve a dinamikus oldalsávot is. Így jutottunk el odáig, hogy az oldal a betöltésnél összesen 9 lekérést futtat. Ezzel egyidejűleg az oldal betöltési ideje is 3 másodperc alá csökkent, ami már az elfogadható szint. Hozzátartozik, a lekérések számának drasztikus csökkentéséhez kellett az is, hogy egy nagyon egyszerű kis sablonnal dolgoztunk, ami alig néhány fájlból áll. Nyilván egy modern, akár több száz fájlból is álló – sablon lekéréseinek számát nem lehet ennyire drasztikusan csökkenteni.
Az eredmény.
Így már talán érthető, miért monduk ügyfelünknek, hogy ne frissítsd a rendszert egyelőre.
Szemet gyönyörködtető, nem igaz?