A linkeltávolító eszközökkel törölt linkek visszaállíthatók
A linkeltávolítás kérdésköre az utóbbi hónapokban egyre fontosabb szerepet kapott a Google háza táján, aminek az egyik kiváltó oka elsődlegesen a háttérben már befutott, illetve várt algoritmusfrissítésekhez vezethető vissza. Akár ez áll a háttérben, akár valami más, a keresőoptimalizálás szempontjából ez a kérdéskör több szempontból is rendkívül fontos, pláne abban az esetben, ha a Google valamelyik linkeltávolító eszközét választjuk ahhoz, hogy egyes hivatkozásainkat kivegyük a követettek közül.
Sok esetben előfordulhat ugyanakkor, hogy ilyen esetekben olyan linkeket is beküldünk, illetve olyan linkekre is kerül nofollow címke, amelyekre alapesetben nem kellett volna. Eddig úgy tudtuk, hogy ilyen esetben a SEO szempontjából az érintett linkek ereje örökre elveszett, de a keresőóriás hírei szerint ez ebben a formában egyáltalán nem igaz, ha ugyanis linkeltávolító eszközzel történt az adott link likvidálása, abban az esetben a Google szerint a hiba javítható.
Miről is van szó?
Habár a webmesterek és a SEO területén járatos szakemberek bizonyára értik a problematika lényegét már a fentiekből is, egy egyszerű honlap-tulajdonos azonban nem biztos, hogy ennyiből megtudta, miről is van szó. Ennek megfelelően kezdjük az elejétől! Amennyiben honlapunkat egy büntetés éri valamilyen okból kifolyólag – tegyük fel, hogy a Pingvin büntetett meg minket egy káros vagy nem szabályos link miatt –, akkor a webmesterek igénybe vehetnek egy olyan Google-eszközt, aminek a lényege az, hogy egy kattintással jelezhetjük a keresőóriás felé azokat a linkeket, amelyeket törölni szeretnénk a linkprofilból. Ennek a módszernek köszönhetően rendkívül gyorsan és egyszerűen töröltethetjük azokat a káros linkeket, amelyeket ránk építettek, esetleg éppen mi építettük őket.
Ilyen esetben gyakorlatilag nem történik különösebb változás azon túl, hogy a Google egy nofollow címkét helyez el a hivatkozás mellett, ezáltal a rangsorolás tekintetében ezek a linkek már nem számítanak bele a végső eredménybe. Habár az elmélet tekintetében a büntetés így lekerülhet az oldalról – persze ez algoritmusfrissítéstől és számtalan egyéb tényezőtől is függ –, de a gyakorlatban ez a folyamat ennél lényegesen összetettebb.
Ami számunkra most aktualitás a témában, az nem más, minthogy eddig azt hittük, hogy az ilyen formában beküldött linkek esetén a törlés, illetve a nofollow címkével való ellátás a közhiedelem szerint végleges és visszafordíthatatlan volt. John Mueller, avagy a Google jól ismert szóvivője szerint azonban ez ebben a formában egyáltalán nem helytálló kijelentés.
Visszafordítható a folyamat
John Muellernek a legutóbbi webmesteri hangout során egy átlagos weboldal tulajdonos tette fel a fentiekben alaposabban is kifejtett kérdést. A kérdező problémája az volt, hogy miután egy keresőoptimalizálásra szakosodott ügynökséget megbízott a problémás linkek elrendezésével és kezelésével, a szakember állítólag olyan hivatkozásokat is beküldött törlésre a Google-nek, amelyek nem elég, hogy teljesen természetesek, mindemellett még hasznosak is voltak.
A kérdés lényege az volt, hogy ha ezeket a weboldal tulajdonosa kiveszi az eszközből, akkor a későbbiekben vajon ismét visszatérnek eredeti funkciójukba, ergo erősítik-e majd a portál linkerejét, vagy azoktól a hivatkozásoktól és előnyöktől az illető már végérvényesen elbúcsúzhat.
Noha az eddigi ismeretek alapján a válasz egyértelműen az lett volna, hogy a folyamat nem visszafordítható, és a linkerő elveszett, John Mueller azonban válaszában rácáfolt minderre, és határozottan azt állította, hogy nem kell aggódni emiatt. Amennyiben ugyanis a disavow fájlból a jó linkek törlésre kerülnek, akkor bár hatásukat ideiglenesen elveszítik, de amint a Google később – maximum néhány hónapon belül – újra feltérképezi a weboldalt, akkor ezeket a linkeket ismét dofollow-ra állítja, ezáltal ismét átadhatják a linkerőt.
Hogy a kiesés mekkora hatást gyakorol az adott linkre, ergo ugyanakkor erőt képvisel-e majd, mint a beavatkozás előtt, az ugyan nem derült ki, az viszont igen, hogy a büntetéskor a Google egyáltalán nem is ajánlja, hogy egyszerre túl sok törlésre kerüljön sor, mert ilyenkor nagyon gyakran hasznos és értékes tartalmak is elveszhetnek.
A válasz azért különösen érdekes, mert korábban az egyik legismertebb és legnagyobb SEO szakember pénzt és időt nem sajnálva a saját weboldalán tesztelte le a gyakorlatban a fentiekben említett és alkalmazott linkeltávolító eszközt, ezáltal beküldte a Google számára több mint 35 ezer linkjét. Ezt követően organikus forgalma azonnal és meredek esésnek indult, majd pontosan úgy, ahogyan Mueller a fentiekben is javasolta, törölte a disavow fájlt a helyreállás reményében.
Az esettanulmány ezt követően fél évig tartott, és bár közben még egy Pingvin algoritmusfrissítés is volt – az eset még 2013-ban történt –, azonban az oldal forgalma a vizsgált időszakban nem állt helyre. Magyarul tehát hiába az elmélet, összességében azért ne vegyük készpénznek a Google szóvivőjének szavait, és inkább mindig kellő körültekintéssel, óvatosan és megfontoltan járjunk el a károsnak vélt linkek törlése kapcsán. Egy kisebb oldalnál ugyanis elég egyetlen link törlése ahhoz, hogy az organikus forgalom jelentős része azonnal elvesszen!