Folyamatosan teszteli az új Pingvin algoritmust a Google?
Továbbra is az évtized egyik legnagyobb rejtélyének tekinthető, hogy a Google pontosan mit is szeretne a Pingvin algoritmussal, egészen pontosan annak 4.0-ás változatával, amiről annyit hallottunk már a múltban, de egyelőre még mindig hatalmas kérdőjel, hogy milyen lesz és mikor, valamint milyen formában futtatja majd le a keresőóriás. Az elmúlt hónapok ennek a bizonytalanságnak a jegyében teltek el, és áprilisra sem lettünk sokkal okosabbak a témában, ellenben folyamatosan történik néhány olyan esemény, ami alapján arra következtethetünk, hogy a háttérben már zajlik a Pingvin 4.0 tesztelése. A hírt nemrégiben a Seroundtable munkatársai hozták nyilvánosságra – ők az egyik legolvasottabb külföldi keresőoptimalizálási portálnak tekinthetők –, akik úgy vélik, hogy a Google nemrégiben megkezdte a háttérben a tesztelést. A feltételezés a közelmúltban már többször is kirobbant, illetve felmerült, azonban míg korábban többnyire konkrétabb részletek vagy jelek nélkül történt mindez, addig most nagyon sok bizonyíték bukkant fel azzal kapcsolatban, hogy valami mozgolódás történt a háttérben.
Messze még az éles futtatás
Amit rögtön itt az elején hangsúlyozni kell, hogy egyelőre még szó sincs arról, hogy az új Pingvin algoritmus élesben futna, ellenben az elmúlt hetekben rengeteg olyan észlelés volt, amelynek részeként egy-egy adott kulcsszóra kvázi a feje tetejére állt a Google teljes találati listája, de néhány órával később már minden ismét ugyanolyan volt, mint korábban. A dolog pikantériája és jellemzője az, hogy az efféle ingadozások rendszerint csak egy-egy adott kulcsszót érintettek, tömeges változás pedig nem történt, ami pontosan olyan, mintha a Google csak „egy pillanatra” megnézte volna, hogy egy-egy kulcsszóra az új Pingvin mekkora felfordulást tudna csinálni a találati listán. Az április elején tapasztalt minden eddiginél nagyobb mozgolódás azonban még ennél is másabb volt, hiszen abban különbözött a többitől, hogy a megszokotthoz mérten lényegesen több jelzés érkezett az átmeneti módosulásokról, ami azt jelenheti, hogy a Google minden eddiginél nagyobb léptékű teszteket folytatott le.
A nagyobb fórumok korábban észre sem vették a mozgást, legfeljebb néhány bejegyzés született, de a Nemzetközi Webmester fórumon ezúttal több száz bejegyzés született a témában, és az említett forráscikkhez is alig pár perccel a publikálást követően többtucatnyi megerősítő vélemény érkezett, amelyek egyöntetűen megerősítették a történteket. Voltak olyan webmesterek, akik drasztikus előrelépésekről számoltak be, és érdekesség, hogy a többség pozitív irányú mozgolódást regisztrált, ami mellett viszont sokan nem tudták eldönteni, hogy pontosan mi is állhatott a háttérben. Sokan most győződtek és bizonyosodtak meg arról, hogy az új Pingvin valóban létezik, míg mások szerint inkább a Panda mozgolódik a háttérben még mindig, de voltak olyanok is, akik szerint a mobilos algoritmus, míg egyesek szerint a Rankbrain okozta a változásokat.
Az itthoni helyzetről
Míg a korábbi megmagyarázhatatlan észlelések többsége kizárólag külföld felé irányult, addig a mostani események kapcsán meglepő, hogy már a magyar piac is érzékelte a mozgást, ezáltal nagyon sok olyan észlelés és hozzászólás érkezett a különféle fórumokon és webhelyeken, amelyek az események magyar vonatkozását támasztották alá. A legtöbb hozzászólás szerint Pingvin jellegű, illetve az említett algoritmusra jellemző mozgolódásokat tapasztaltak, amelyek csak úgy, mint külföldön, nagyon hamar rendeződtek és visszaálltak az eredeti állapotba. Szintén a külföldi példához hasonlóan, itthon is jellemzően pozitív előremozdulások történtek, ezáltal a legtöbb érintett oldal drasztikusan előreugrott a találati listán, majd néhány perccel, gyakran néhány órával később visszarendeződött eredeti állapotára. Nyilván ez még messze nem egyértelmű bizonyíték arra vonatkozólag, hogy a Google pontosan a Pingvin algoritmust teszteli, azonban arra mérget vehetünk, hogy valami jelentős mozgolódás történik a háttérben.
Ami eddig történt a Pingvin 4.0 kapcsán
Mint ismert, a Google nem igazán sieti el a Pingvin legújabb algoritmusának megjelentetését, rengeteg téves információt közöltek már ezzel kapcsolatban. Első ízben például már tavaly év végére ígérték nekünk a kérdéses frissítés befutását, amit aztán előbb az újév elejére, majd az első negyedévre csúsztattak, de a keresőóriás fejlesztőcsapata egyik határidővel sem boldogult. Érkeztek ugyan folyamatosan olyan hírek, hogy jól haladnak a fejlesztések, ellenben a korábban beharangozott, folyamatos futásra való berendezkedés sokak véleménye szerint talán kifogott a fejlesztőkön. További problémát eredményezhet, hogy a Google egyelőre még a tesztelési időszakot sem kezdte meg hivatalosan, márpedig ez gyakran több hónapig elhúzódó folyamat.
A Pingvin algoritmus egyébiránt a mesterséges linkprofilú weboldalak büntetésére szakosodott, és elsődlegesen a katalógus-linkekre, valamint a kulcsszavas horgonyszövegekre lett kiélezve. Első indulására 2012. áprilisában került sor, majd a korai időszakban hathavonta, később viszont meglepően rendszertelenül, ritkásan frissült, így a legutóbbi frissítésére már több mint egy évvel ezelőtt került sor.