Hogyan készítsünk ügyféltermelő honlapot?
A legtöbb ember úgy vág bele a céges honlapkészítésbe, hogy nem tervez előre, nem jelöl ki célt a honlapnak. Fel sem merül bennük, hogy egy üzleti honlapnak céljának kell lenni, mégpedig annak, hogy pénztermelő, ügyféltermelő weboldallá váljon.
Egy egyszerű cégbemutató honlapot nem nagy idő elkészíteni, néhány menüpont, néhány oldal, egy korrekt design és már készen is van. Épp ezért nem is kerül sokba.
Az ügyféltermelő honlap elkészítése már komolyabb falat. Szükséges hozzá tudás, kitartás, sok idő és sok munka vagy pénz, ha szakembert vonunk be.
Néhány alapvető tanács ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, elég egy cégbemutató honlap vagy ügyféltermelő honlapra van szükségünk.
Minden honlap két részből áll: a szoftverből és a tartalomból.
A weboldal készítés tulajdonképpen a megfelelő szoftver(ek) kiválasztásából, telepítéséből, konfigurálásából áll. Ha nagy költségvetés van hozzá, akkor egyedileg leprogramoztathatjuk a honlap szoftverét. A tartalom a honlap szövege, képek, videók, egyéb média anyagok. Nagyon sok cégvezető ott hibázik a legnagyobbat, hogy nem fektet kellő hangsúlyt a tartalomra. Pedig az hozza az ügyfeleket.
Ha csak arra kell a honlap, hogy ráírjuk a webcímet a névjegykártyára, akkor fölösleges olyan honlapban gondolkodni, ami ügyfeleket is szerez (vagy korábbi ügyfeleket megtart). Ha arra kell a honlap, hogy pénzt is hozzon, akkor a bemutatkozó honlap semmit nem ér. Meg kell írni a weboldal szövegét, mégpedig marketingtudatosan; képeket készíteni (vásárolni), esetleg videókat készíteni.
Ha már ügyféltermelő honlap a cél, akkor a konkrét célt is meg kell határozni:
- Hány terméket akarok eladni adott időszak alatt?
- Hány ember rendelje meg a szolgáltatásom?
- Hány ember iratkozzon fel a hírlevelemre, tanfolyamomra?
Ezután meg kell tervezni a látogatottságnövelési csatornákat (linképítés, Facebook, twitter, PR cikkek, stb.).
Ezután szükséges egy piackutatást végezni, amelynek kettős célja van, egyrészt felmérni mekkora igény van a termékünkre vagy szolgáltatásunkra, másrész felmérni, milyen erős konkurenciával szemben kell helytállnunk.
A piackutatáshoz két eszközt ajánlunk, a Google keyword tool alkalmazást, ahol megtudhatjuk, egyes kulcsszavakra hány ember keres adott időszakban, valamint a Google Trends alkalmazást, ami megmutatja, hogy a kereslet növekvő vagy csökkenő tendenciát mutat.
A konkurensek felmérése a konkurensek honlapjának elemzésével kezdődik. Meg kell nézni, milyen tartalmakat töltött fel, milyen rendszeresen frissül a weboldal, milyen kulcsszavakat használ, adott kulcsszavakra hol helyezkedik el a keresőben, milyen a bejövő linkstruktúrája, stb.
És ezek a lépések még csak a tervezést, az előkészületet jelentik egy ügyféltermelő weboldal esetében. Magán a weboldalon szükség van a „látogató kézenfogására” és a konverziós cél felé terelésére, a weboldal optimalizálására is többek között. A legjobb konverziós célt marketingtudatos szövegírással tudjuk elérni, ügyféltermelő weboldal esetén erre kiemelt figyelmet kell fordítani.
A sikeres weboldal elkészítéséhez segítséget jelenthet a Sikeres weboldalak titkai című könyv, amely hamarosan frissítve lesz és újra letölthetővé tesszük.