Kivételezik saját honlapjaival a Google?

Mint ismert, amennyiben egy algoritmusfrissítés során büntetést kap egy weboldal, akkor a büntetést nem lehet feloldani azonnali javítással, a módosítás után ugyanis meg kell várni a Google következő frissítését ahhoz, hogy a probléma abszolválásra kerülhessen. Úgy tűnik azonban, hogy nem minden honlap esetében érvényes mindez, a legfrissebb hírek szerint ugyanis a keresőóriás nemrégiben kivételezett egy olyan weboldallal, amely a saját érdekeltségi körükbe tartozik.
Az előzmények
A történteket az eset után szinte azonnal nyilvánosságra hozták a fórumokon az eseményeket napi szinten követő webmesterek, akik azt tapasztalták, hogy miután a Google büntetéssel jutalmazott egy olyan weboldalt, amelyben neki is részesedése volt, alig egy hét múlva helyreállította, és levette róla a büntetést, ami arra enged következtetni, hogy a keresőóriás kivételez saját magával.
Az érintett honlap egyébiránt a Thumbtack volt, amiről köztudott, hogy az egyik legnagyobb szolgáltatáskínáló weboldal, aminek az a célja, hogy összekösse a vevőket a szolgáltatókkal, ebből kifolyólag napi több százezres látogatószámmal rendelkezik, és ezen felül a Google befektetői köréhez tartozik. Már emiatt is érdekes, hogy miként kaphatott éppen a keresőóriástól egy büntetést, de egy frissítés után mégis így történt, ebből kifolyólag organikus forgalma radikális visszaesést produkált, ami valóban olyan szélsőséges volt, hogy még a cég márkanevére keresve sem az oldalt dobta ki a találati listán.
A weboldal alapítója és tulajdonosa később egy blogbejegyzésben elismerte, hogy a Google valóban megbüntette őket, méghozzá konkrétan azért, mert a szabályrendszer szerint manipulatív linkeket használtak. Ennek a lényege, hogy azok a szolgáltatók, amelyek saját weboldalukon kulcsszavas linkek segítségével irányítottak a Thumbstack-re, lényegesen nagyobb előnyhöz jutottak az oldalon, mint mások, ez pedig ellenkezik a Google legfontosabb szabályaival. Miután a Google kiosztotta a büntetést, a témában járatos szakemberektől rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, hiszen csak így lehet igazán jól példát statuálni, ha egy olyan oldalt is megbüntet a keresőóriás, amelyben anyagi részesedése van. Miután a büntetés megtörtént, a szolgáltató külön levélben kérte fel partnereit arra, hogy azonnali hatállyal távolítsák el ezeket a linkeket.
Büntetéslevétel egy hét alatt
A történet aztán innen válik igazán érdekessé, a Thumbstack ugyanis külön kérelmet írt a Google részére annak érdekében, hogy vizsgálják felül a büntetést. Ezt bárki megteheti, azonban ha csak valóban nem a cég tévedett, akkor ezzel eredmény nem érhető el. Márpedig ebben az esetben nem a Google tévedett, azonban mégis történt valami, alig egy héttel az események után ugyanis a vállalat törölte a Thumbstack büntetését, és az oldal minden értéke a probléma előtti állapotba került vissza.
A legtöbb vélemény szerint ez csak és kizárólag protekcióval történhetett, hiszen a Google alapvetően hetekig váratja válasszal a hozzá panasszal forduló honlap-tulajdonosokat a manuális büntetések tekintetében. Mindezen felül nehezen hihető az is, hogy az egyes partnerek – több ezren vagy tízezren lehettek – ténylegesen mind törölték és eltávolították ennyi idő alatt a problémás linkeket. A témában természetesen egyik érintett fél sem akart nyilatkozni, azonban a fentiek alapján szinte vitathatatlan, hogy a Google kivételezett egy saját érdekeltségi körébe tartozó weboldallal.