Már majdnem annyi forgalmat hoz egy weboldalnak a Facebook, mint a Google

Hogy milyen fontos átalakulások zajlanak jelenleg a keresőoptimalizálás világában, azt mi sem bizonyítja jobban más, minthogy a néhány évvel ezelőtti állapotokhoz képest manapság már minden egyes honlap-tulajdonosnak számolnia kell a közösségi oldalak erejével, illetve jelentőségével, hiszen a legfrissebb felmérések szerint a Facebook ma már közel olyan nagy forgalmat generál egy weboldal számára, mint például a Google.
A felmérés természetesen viszonylag szubjektív volt, hiszen a Parse.ly elsődlegesen a híroldalak, valamint az alapvetően tartalmi alapon nyugvó oldalak látogatottságát állította a középpontba, megvizsgálva a 2015. januárban és februárban mért adatokat. Ebből kiderült, hogy bár a Google is képes volt a tavalyi évhez mérten több forgalmat generálni bizonyos weboldalak számára, azonban a Facebook sokkal drasztikusabb növekedést tudott produkálni a részesedés tekintetében, sőt mi több, ma már kis híján akkora forgalmat generál a közösségi oldal, mint a keresőóriás.
A felmérésből kiderült, hogy a portálok forgalmának jelenleg több mint 40 százaléka eredeztethető a Google-től, ehhez képest pedig aligha tekinthető túl nagy különbségnek a közösségi oldalak 36 százalékos részesedése. A kérdéses szegmensben bizonyítottan a Facebook tekinthető a leginkább meghatározó forgalmi forrásnak, de a Twitter is egyre jelentősebb ezen a téren, hiszen ott is lehet képeket, videókat és linkeket megosztani, amelyek növelhetik egy adott weboldal forgalmát.
Természetesen azt az elemzők is határozottan kiemelték, hogy az a tény, hogy melyik oldal pontosan honnan is kap forgalmat, az jelentősen megváltozik a kérdéses portál jellegéből adódóan. Példának okáért az angolszász weboldalakon a B2B üzletághoz köthető weboldalak forgalmának jelentős része meglepő módon inkább a Twitterről származik, mint inkább a Facebookról. A fenti adatok azonban így is tökéletesen prezentálják, hogy a kérdéses közösségi oldal jelentősége egyre nagyobbnak tekinthető, pláne a néhány évvel ezelőtti állapotokhoz mérten, sőt mi több, piaci részesedése egyre csak nő, hiszen sokkal könnyebb ott célirányosan megtalálni a potenciális ügyfeleket, mint például a Google keresőjén keresztül. Ez a változás pedig a jövőben alapjaiban írhatja át majd a SEO-trendeket!