Nem is hinnéd, hogy mennyit változik naponta a Google

A Google kapcsán sajnos általános tévhit, hogy maga a kódsora teljesen állandó, kőbe vésett és változatlan is, de nemrégiben kiderült, hogy ez olyannyira téves infó, hogy nem évente, sőt még csak nem is havonta vagy hetente, hanem naponta változik a kereső, méghozzá elképesztő mennyiségű újdonsággal. Megtudtuk ugyanis, hogy naponta átlagosan 16 ezer sornyi Google kód változik meg a cég berkein belül dolgozó programozók által, ami bár elsőre is nagyon soknak tűnik, azonban ha csak egy kicsit is betekintést kapunk a dolgok hátterébe, rájövünk arra, hogy mindez többek között a SEO szempontjából is nagyon lényeges, hiszen messze nem egy átlagos nagyságrendről beszélünk.
A Google működése összetettebb, mint gondolnánk
A fentieket egyébiránt ismét John Muellernek, a Google jól ismert szóvivőjének köszönhetjük, aki a Twitteren keresztül egy nagyon érdekes cikket osztott meg követőivel a cég, de még inkább a kereső működésével kapcsolatban. A teljesen hivatalos forrásokon és hiteles adatokon nyugvó cikk szerint a Google kódsorainak jelentős többsége, mintegy 95 százaléka egyetlen programtárolóban kapott helyet, amihez ráadásul a cégnél dolgozó fejlesztők és mérnökök jelentős többsége természetesen könnyedén hozzá is fér. Habár dolgoznak a cégnél olyan programozók, akik nyilván csak bizonyos könyvtárakhoz férnek hozzá – leginkább projekt alapon képzeljük el mindezt –, ugyanakkor akadnak, akik minden fájlt elérnek, ezáltal kicsit magasabb szinten helyezkednek el a legtöbb fejlesztőhöz képest.
A cikk egyik leginkább megdöbbentő részeként kiderült továbbá, hogy a Google jelenleg közel 90 TB adatot tárol csak ahhoz, hogy a kereső működőképes lehessen, és a mintegy egymilliárd fájl naponta rengeteg újjal bővül annak érdekében, hogy a felhasználók mindig a legjobb élményt kaphassák. Elképesztő volt mindemellett, hogy mennyi módosítást eszközölnek a mérnökök az egész rendszeren! Csak 2014-ben például 15 millió kódsort módosítottak, de a Google mintegy 25 ezer fejlesztőmérnöke naponta átlagosan 16 ezer kódsort ír át a keresőmotorban, amihez további 24 ezer olyan kódsor is párosul, amelyet automatikus rendszerek segítségével módosítanak, noha a cikkből sajnos nem derül ki, hogy ez pontosan mit jelent.
Elképzelhető ugyanis, hogy ezen a téren már a Rank Brain algoritmus is dolgozik a háttérben, így az automatikus tanulás és egyebek mellett talán képes már a kódsorokba is belenyúlni a tökéletesebb működés érdekében. Akár így van, akár nem, valamilyen úton-módon napi szinten 40 ezer kódsor kerül megváltoztatásra a keresőmotoron belül, ami elképesztően jelentős mennyiség.
Ami a SEO szempontjából érdekes
Hogy mi az érdekes mindebből egy keresőoptimalizáló vagy egy weboldal-tulajdonos számára? Sajnos sokkal több, mint amit elsőre gondolnánk! Ha ugyanis ennyi változás történik egyetlen nap alatt a Google háza táján, akkor miért vagyunk meglepődve például azon, ha sokszor még a keresőóriás sem tudja, hogy egy-egy büntetés miért került kiosztásra, vagy egy-egy jelentősebb mozgolódás pontosan minek a számlájára írható fel, hiszen így nagyon nehéz lehet meghatározni egy-egy helyezésváltozás hátterét.
Habár tény és való, hogy vannak olyan jelentős mozgolódások, amelyek hatása egyértelműnek tekinthető – ilyen például a mobilos algoritmus vagy a Pingvin –, de az utóbbi években egyre nehezebb egymástól elkülöníteni már ezeket is, hiszen sorra jönnek a beazonosíthatatlan mozgolódások, amelyek hátterében senki sem tudja, hogy pontosan mi áll. Dobálózik ugyan a Google különféle Fantom algoritmusokkal, több mint egy éve már a Rank Brain is a köztudatban van, de hiába kérdeznek rá a SEO szakemberek vagy a webmesterek, általánosságban még a cég alkalmazottjai sem tudnak válaszokkal szolgálni, hogy egy-egy forgalomnövekedés-, vagy csökkenés pontosan minek a számlájára volt írható. Mindez természetesen messze nem is meglepő, ha egy nap több tízezernyi kódsor kerül módosításra.
Külön érdekesség az is, hogy bár a Google elképesztő mennyiségű módosítást hajt végre a kódsorokban, de a Pingvin algoritmus legújabb változata már minden túlzás nélkül évek óta várat magára, amire részben a fenti számadatok is magyarázattal szolgálnak. Ezek alapján ugyanis vagy nem marad már ideje a több ezer fejlesztőnek a Pingvin fejlesztésére, vagy azt is teljesen az alapoktól újjáépítik, hiszen a 16 ezer manuálisan generált kódsorba abszolút belefér egy ilyen óriási hadművelet. A fentiek alapján egyre nagyobb a valószínűsége mindemellett annak is, hogy a Pingvin algoritmus valóban egy gépi tanulásra és mesterséges intelligenciára épülő, folyamatos futásra kalibrált program lesz.
Látványosabb változások is akadnak
Természetesen azért nem csak láthatatlan fejlesztés zajlik a Google háza táján, hanem szemmel látható változások is történtek már az utóbbi időszakban. Ennek megfelelően például hivatalosan is módosította a keresőóriás az Adwords hirdetések színét, amelyek ezúttal már zölden pompáznak majd. Hogy pontosan miért a zöld lett a hivatalos, azt sajnos nem tudtuk meg a keresőóriástól, azt azonban igen, hogy már véget ért az ezzel kapcsolatos tesztidőszak – hiszen láthattunk már korábban zöld színű hirdetéseket –, ezáltal világszerte az összes felhasználó számára a zöld lett a hirdetések alapszíne.