Vészesen közeleg a Pingvin algoritmus
A 2016-os esztendő reményeink szerint legalább annyi meglepetést tartogat majd számunkra a keresőoptimalizálás szempontjából, mint a nemrégiben elbúcsúztatott 2015-ös év. Az izgalom már most a tetőfokára hágott, hiszen a Google szerint hamarosan elindulhat majd végre a régóta várt új Pingvin algoritmus, amiről már tudjuk, hogy nem egy szimpla frissítés lesz, sokkal inkább egy az alapoktól újragondolt változat, amellyel a keresőóriás hosszú évekre előre befolyást gyakorolhat a különféle SEO praktikákra. Nem véletlen tehát, hogy éppen emiatt a 2016-os esztendő legfontosabb és leginkább várt eseménynek a szakmában az új Pingvin algoritmus érkezését tekintik, ami Gary Illyés szerint még mindig itt van a kanyarban, de azért nem eszik olyan forrón azt a bizonyos kását.
Hamarosan szabadulnak a pingvinek
A közelgő Pingvin algoritmusról a múltban számtalan alkalommal hallhattunk már, hol örömteli, hol kellemetlenebb híreket. Mint ismert, a Google eredetileg még a tavalyi esztendő végére ígérte az indítást, de végül aztán elsődlegesen a szabadságolásokra hivatkozva elhalasztották az indítást, ami sok embert letört és elszomorított, a webmestereket azonban inkább örömmel töltötte el. A Pingvin ugyanis vélhetően olyan lényeges változásokat idézett volna elő a találati listákon, hogy az bizonyára alaposan megkeserítette volna az ünnepek alatt néhány weboldal-tulajdonos életét, amit a keresőóriás nem akart. John Mueller már akkor kiemelte, hogy szerény véleménye szerint komoly esélye van annak, hogy január folyamán majd elindíthassák az új algoritmust. Ezt a véleményt csak az árnyékolta be, hogy Gary Illyés szerint bárki és bármit is mondjon, mindaddig nem indítják el az algoritmust, amíg az nem futtatható le teljes magabiztossággal, és nem működik majd biztonságosan.
Most, hogy itt van már a január, ismét aktuálissá vált a kérdés, miszerint akkor az újévben befuthat-e végre a Pingvin vagy sem? A kérdést ismét szegény Gary Illyésnek szegezték neki a rajongók, aki egy kis gondolkodási idő után próbált meg diplomatikus választ adni, amivel nem zárta ki azt, hogy néhány napon belül elinduljon az új Pingvin, ellenben azt sem, hogy csak valamikor a későbbiekben, esetleg például tavasszal. A Google szakembere a Twitteren kissé humoros formában közölte, hogy a pingvinek minden nappal egyre közelebb és közelebb kerülnek a szabaduláshoz, azonban még továbbra sincs egy meghatározott és pontos dátum, ami az algoritmus indulásához köthető. Gary hozzátette, hogy sejtései szerint a kérdést feltevő rajongó egyáltalán nem ezt és nem ilyen választ várt, ellenben tanulva a korábbi hibákból, véleménye szerint addig semmit sem adnak közre, és nem szolgálnak pontos dátummal, amíg a Pingvin nem került széleskörűen is letesztelésre. Hogy erre, avagy a tesztekre pontosan mikor kerülhet majd sor, azt egyelőre még nem kötötte az orrunkra a keresőóriás szakembere, mint ahogyan azt sem, hogy jelenleg hol és milyen fázisban tart a kérdéses folyamat, azonban néhány külföldi fórumon ennek ellenére is megindultak már a találgatások.
Lesz-e Pingvin januárban vagy sem?
Habár még csak alig telt el néhány nap a januárból, egyszóval még bármi megtörténhet az év első hónapjában, de Gary Illyés Twitter-bejegyzése több fórumon is heves találgatásokra sarkallta a közönséget, amelynek jelentős része ezek után már egyáltalán nem hisz őszintén abban, hogy lesz-e januárban Pingvin. Ha ugyanis egy kicsit elkezdjük boncolgatni a bejegyzést, és kiemeljük belőle azt a részletet, miszerint addig nem adnak közre még információt sem, amíg nem tesztelték az algoritmust széleskörűen, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a Pingvin még csak a tesztfázist sem érte el, ami nemhogy rossz, hanem egyenesen borzalmas hír, pláne abban az esetben, ha objektíven várjuk a januárt. A korábbi évek gyakorlatai alapján ugyanis kijelenthető, hogy egy átlagos algoritmus esetében is hosszú hónapokat vehet igénybe csak a tesztelés folyamata – nem csak az indítás –, és ha rossz eredmények születnek, akkor ez az időszak még jobban elnyúlhat majd.
Mindez különösen aggasztó annak fényében, hogy a Pingvin egy minden eddiginél összetettebb algoritmusnak ígérkezik, amivel kapcsolatban a szokásos mennyiségű tesztelés talán elég sem lesz. Erre utalnak a korábbi belsős vélemények, amelyek szerint a Google szakemberei igencsak szenvednek azzal, hogy korábbi elképzeléseiknek megfelelően egy folyamatos futást garantáló algoritmust indítsanak el. Ha tehát még az első tesztek sem indulhattak el, akkor sokkal valószínűbb egy jövő januári időpont, semmint az, hogy még az idei év első felében lesz ebből valami. A szakma szerint tehát mindössze annyit tehetünk, hogy bízunk a Google szakembereiben azzal kapcsolatban, hogy tudják, mit csinálnak, illetve megfelelően összerakták a kérdéses algoritmust, hiszen ennek a függvénye az, hogy hányszor kell majd a későbbiekben szélesebb körben is letesztelniük a végeredményt. Ha ugyanis a tesztek rendben lezajlanak, akkor már lehet pontosabb következtetéseket levonni a Pingvin kapcsán, és csak akkor lehet majd esetleges következtetéseket tenni az indulásról, addig azonban csak reménytelen várakozás vár ránk, és nem tehetünk többet, mint az elmúlt hónapokban, avagy türelmesen várjuk a keresőóriás jelentkezését az esetleges indítás pontosításáról. És hagyjuk egyelőre „nyaralni” a pingvint.